Találkozás idézetek
Ez itt az Ön idézetének a helye. Küldjön be Ön is idézetet az oldalra!
 |
Volt egy lány ki sokat szenvedett,
kinek szíve egy fiúért elepedt. Nem tudta mit kellene tennie, nem tudta meddig bírja a szíve. Egy nap aztán megismerkedett, egy fiúval, ki nagyon megszeretett. A fiú távoli országban élt, a lány csak álmodozva remélt. Nem látták egymást évek óta már, de a kapcsolat köztük egyre szorosabbá vált. Minden vágyuk, hogy láthassák egymást, remélik, hogy a sors nem akar majd mást. |
|
|
Hogyan készül egy nő az első találkozásra? Eszeveszetten sminkel, órákon át ruhakombinációkat variál, ha egyenes a haja, akkor göndöríti, ha göndör, akkor egyenesít. A lényeg, hogy ahogy van, úgy nem jó. Aztán nem egyszerű feladat és megkerülhetetlen a megfelelő cipő kiválasztása. A kényelem másodlagos, ha lehet, legyen színes, tündöklő, csábító. Az ajkak szalonképes állapotba való hozása sem egy perces munka. Legyen nedves, puha, gömbölyű, illatos, zamatos, olyan harapnivaló. Ezzel még korán sincs vége, hátra vannak még a szemek, a fogak, a lógó, csillogó, himbálódzó ékszerdzsungelek.
Hogyan készül egy férfi az első találkozásra? Hasat be, mellkast ki, vállat fel. Anya, hol az a farmer? Anya, hová raktad azt a pólót? Anya, azt a felsőt kimostad? Anya, megtörlöd a cipőmet? Anya, hol a fogkefém? Anya, csinálsz gyorsan egy szendvicset? Anya, tudsz adni pénzt? Apa, hova vigyem ezt a csajt? |
|
|
Mikor is találkoztunk? Elsőbe, ja nem az elötti nyáron, amikor lelocsoltál, azóta titkolom szerelmem, de egyszer be kell vallanom, de nem tudom, mert félek az elutasítástól. Most csak azon gondolkodom, hogy mi lenne ha: elmondanám neked érzésem...
1.variáció: azt mondod, hogy nem, akkor én összeomlok, mert te vagy a mindenem 2.variáció: azt mondod te is szeretsz, boldogan élünk, amig meg nem halunk. 3.variáció: kiröhögsz és haverok maradunk. |
|
|
Ha-e képre nézel, én vissza nézek Rád, szeretnék emlék lenni egy életen át...!
|
|
|
Amikor egyedül sétáltam magányomban és megláttalak téged, a szívem csak úgy vert hevesen,szinte a karjaidba borultam és megcsókoltalak volna abban a pillanatban. Te rám néztél és meglepődtél, én vissza néztem rád és olyanok voltunk, mint két idegen, te rám köszöntöttél és én vissza köszöntöttem rád és elmentünk csak egymás mellett. De sajnos nem történhetett semmi, de tudom, hogy te is azt gondoltad és érezted amit én, hogy bárcsak kettesbe lehetnénk ezen a szép napon.
|
|
|
Csak azoknak a nőknek vesszük észre beszédbeli furcsaságaikat, ellentmondásaikat, nevetségeiket, akik iránt nem nyúlnak ki érzékiségünk virágporzói... De azok a nők, akik tetszésünket már megnyerték, beszélhetnek akár a seregélyek nyelvén, a papagájok hangján, mi olyan jelentőséget és értelmet tulajdonítunk szavaiknak, mint az égi kinyilatkoztatásoknak. |
|
|
.. és nem szóltak egy szót sem, mintha nem volna fontos beszélni. Nem kell csinálni semmit, csak együtt lenni, egymás mellett, és nézni egy irányba. |
|
|
... ismerte a szerelem csapdáit: tudta, hogy hatalmában áll megváltoztatni egy nő szándékát. |
|
|
….A nők. Megfigyelted, milyen óvatos-bizonytalan hangsúllyal ejtik ki a férfiak ezt a szót? Mintha egy tökéletesen le nem igázott, örökké lázadásra hajlamos, meghódított, de meg nem tört, rebellis néptörzsről beszélnének. S egyáltalán, mit jelent az élet mindennapos élménysorozatában ez a fogalom? „A nők?...” Mit várunk tőlük?... Gyermeket? Segítséget?...Békét? Örömöt? Mindent? Semmit? Pillanatokat? Az ember csak él, vágyakozik, ismerkedik, szeretkezik, aztán megnősül, megél egy nő társaságában szerelmet, születést és halált, aztán megfordul lábikrák után az utcán, néha tönkremegy egy hajviselet vagy egy száj forró lehelete miatt, pillanatokra úgy érzi, polgári ágyakban vagy mellékutcák szennyes találkaszállóinak törött rugós hencserein, hogy kielégült, néha fellengzősen nagylelkű egy nővel, sírnak és fogadkoznak, hogy most már ők ketten együtt maradnak, segítenek egymásnak és egymáson, egy hegytetőn élnek, vagy a nagyvárosban… De aztán fordul az idő, egy év, vagy három év, vagy két hét – megfigyelted, hogy a szerelemnek, mint a halálnak nincs órával vagy naptárral mérhető ideje?... – s a nagy terv, melyre vállalkoztak, nem sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelték. S akkor szétválnak, haraggal vagy közömbösen, s megint reménykednek és újrakezdik, más társakat keresnek. Vagy fáradtak már, s együtt maradnak, elszívják egymás életkedvét és életerőit, s betegek lesznek, kissé megölik egymást, meghalnak. S utolsó pillanatban, mikor lehunyják szemüket, értik már?... Mit akartak egymástól? Csak engedelmeskedtek, egy vak és nagy törvénynek, melynek parancsa a szerelem leheletével újítja örökké a világot, s szüksége van párzó férfiakra és nőkre, hogy a fajta éljen?... Ez minden? S ők közben, szegények, mit is reméltek, személyesen? Mit adtak egymásnak, mit kaptak a másiktól? Milyen titokzatos és félelmes könyvvitel ez… S csakugyan személynek szól az érzés, mellyel egy férfi egy nő felé fordul? Nem a vágynak szól, örökké és csak a vágynak, mely néha, átmeneti időszakokra testet ölt? S ez a mesterséges izgalom, melyben élünk, nem lehetett célja a természetnek, mikor megalkotta a férfit, és asszonyt adott melléje, mert látta, hogy nem jó nekik egyedül. |
|
<<< vissza az oldal tetejére
[ Impresszum ] [ Jogi nyilatkozat ] [ Kapcsolat ]
Bejelentkezés
|
Keresés