Kategória: Bánat
Feltöltő: Gábor Antónia Értékelés: 0.68 Szavazatok száma: 149
Hozzászólások az idézethez
Feltöltő: Gábor Antónia Értékelés: 0.68 Szavazatok száma: 149
| Voltak idők, mikor minden más volt. Voltak idők, mikor még szívünk is lángolt. Szerettük egymást, de valami közénk állt. Valami láthatatlan erő, valami alig érezhető közénk állt, és szép lassan, alig érezhetően, fájdalom nélkül szétfeszített. Mára minden más lett. Mára csak elidegenülve egymástól, szépen lassan, fájdalommal teli megyünk tova el egymás mellett. Már egymásra sem nézünk, mert egymástól már nem is félünk, nem úgy, mint rég. Tudod, az egész eset elején, rettegtem tőled, s tudom, valahol mélyen te is féltél. Még ma is, ha a szemedbe nézek, látom, még valami odabenn, valami halovány láng, oly gyengén pislákol. De, tudod, én még most is félek. Bár alig vallhatom be, mert nincs, ki megértene. Tudod, nekem még most is fáj a szívem, tudod, összetört a lelkem, de tudod mit? Érted még ezt is megéltem, csak, hogy neked jó legyen, és persze, hogy neked ne fájjon, és hogy te boldog légy, az sem érdekelt, ha nekem e miatt szenvednem kell, az sem érdekelt, ha széttörik piciny kis szívem, nem érdekelt semmi, csak az, hogy te boldog légy. Nekem nem fájt semmi, mert nekem, persze hogy semmi sem fájhat. De bezzeg ha valaki tudná azt, hogy valójában mennyire fáj, ha valaki tudná, el sem hinné, így hát inkább hallgatok, csendben maradok, hogy mindenki azt higgye, jól vagyok, semmi nem fáj. Na meg hát tudod, boldog is vagyok, csak már nem úgy. Ez egy más fajta boldogság, olyan amely szomorú, de mégis van benne élet, valami jó és valami szokatlan. |
Hozzászólások az idézethez
[ Impresszum ] [ Jogi nyilatkozat ] [ Kapcsolat ]
Bejelentkezés
|
Keresés