Nyár volt, őrülten sütött a nap,
Mikor szemedbe néztem, s megláttalak.
Éreztem, ez más, mint a többi,
Amit érzek, az most meg tudna ölni.

Teltek, múltak a napok,
Egyre hosszabbak lettek a hónapok.
Szívünk egyre inkább dobogott,
De éreztük, valami közénk lopakodott.

Egyre lassabban múltak az órák,
Éreztük, érzéseink széttúrják.
Lassan haladtunk egy sötét szoba felé,
Csak nem éreztük, léptünk valami fékezné.

Mire észbe kaptunk mind ketten,
Kezünk gyengén lógott, elengedetten.
Éreztem már túl késő,
Szívem szúrnám, de nincs véső.

Már csak ülünk ketten,
A sötét szobában meredten.
Nézünk egymásra bágyadtan,
S várjuk, hátha valaki felpattan.

Vége már az érzésnek,
Lassan átadjuk szívünk a jelennek.
Elfeledjük, hogy mi volt köztünk,
A sötét szobában már csak sötétség ül közöttünk.

Részletek...          Toncsii