Évek jöttek mentek elmaradtál
Emlékeimből lassan elfakult
Arcképed a szívemben elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében
Ma már nyugodtan ejtem ki a neved
Ma már nem reszketek tekintetedre
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy hiába volt
És, hogy egészen elmúlt ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön Ámen!

Részletek...          Juhász Gyula